Bemutatkozás


Saját Home Staging történetem, a kezdetek


Néhány évvel ezelőtt, amikor már jó néhány lakberendezési munka volt a hátam mögött, sok felújítással és átalakítással, eljött a pillanat, hogy el kellett adni a saját lakásunkat, mert építkezni szerettünk volna. Akkoriban nem tudtam, hogyan működik az ingatlanpiac és az ingatlaneladás, így elkezdtem kutatni a témában. 1 hónapnyi intenzív kutatás után már tudtam, hogy hogyan fogom csinálni, el is kezdtem a lakás felkészítését szisztematikusan.

A vevők szemével látni - a tökéletes ingatlan-felkészítés


Mivel néhány tennivaló korábban, amíg ott laktunk, elmaradt, be kellett fejezni azokat. A lakás állapota teljesen újszerű volt, azonban szükség volt néhol javításra, befejezésre, illetve a néhány évenkénti festés is aktuális volt már, így szép, pasztellszíneket választva, a legtöbb vevőnek tetsző árnyalatokat választottam a falakra, a korábbi gyerekszobában leszedtük a kacsás tapétát, és semlegessé tettük a szobát, hogy a leendő vevők elképzelhessék akár dolgozó-, vendég-, vagy gyerekszobának. Tudtam, hogy más lakni egy lakásban és más eladni azt, ekkortól sajátítottam el teljesen azt a személetet, hogy mindent a leendő vevők szemével néztem, és nem hagytam, hogy bármiben kifogást találhassanak. Tudtam, hogy rosszul venné ki magát, ha minden tökéletesen fel van újítva, mégis néhány dolog hiányzik, a befejezetlenség látszatát keltve. Édesanyám kérdezte: „Miért most csináljátok meg ezeket az apróságokat, miért nem volt fontos, amikor itt laktatok?” Azért mert annak idején, amikor a felújítást csináltuk, a végére teljesen elfáradtunk, és be kellett időben költöznünk, mert lejárt az albérleti szerződésünk. Ami elmaradt, már nem fejeztük be 100%-osan, utolsó 5% hiányzott, lakni már jó volt. Az apró hiányosságok zavartak persze, de annyira nem, hogy újra nekilássunk a hibák kijavításának, illetve a tökéletes befejezésnek, no meg nemsokára megszületett az első gyermekünk is, így a fontossági sorrendben hátrébb sorolódott minden efféle tennivaló. 

Azonban amikor az eladásra került a sor, csak a tökéletes volt elfogadható, éppen az a hiányzó 5% tette fel az i-re a pontot. Ahogy egy ingatlanos ismerősöm mondta: „Akkor kell a legszebbnek, a legtökéletesebbnek és befejezettnek lenni a lakásnak, amikor azt el szeretnénk adni, addig mindegy, hogy milyen volt, hogy hogy éltünk benne.” Ez a legnagyobb igazság!

Mindent megtettem a sikeres ingatlaneladás érdekében


Korábban is vettem már és adtam is el lakásokat, laktam albérletekben, tárgyaltam már efféle dolgokról, közgazdászként találkoztam már ennek üzleti sajátosságaival. Azonban ebben az időszakban találkoztam először tudatosan az ingatlanpiaccal, a home staging fogalmával, a hirdetések hatékonyságának szükségességével. Éreztem, hogy a korábbi tapasztalataim nem elegendőek, a korábbiakban működő elvek megváltoztak és itt és most valami több kell! Úgy gondoltam, sikerülni fog egyedül, közvetítők vagy bármi egyéb segítség nélkül eladni a lakást. Mindenki azzal jött, hogy szegények a válság közepén kell eladni a lakásotokat, nem kaptok érte semmit. Mi erre mindig azt válaszoltuk, hogy most kell a pénz álmaink házának megépítésére és mindent megteszünk a sikeres eladás érdekében! Nagy motiváló erő volt ebben, tudtam, hogy sikerülnie kell! 

A legelső tanácsom az ingatlan eladóknak, hogy gondolják át, hogy miért is szeretnék eladni az ingatlant, mi a céljuk vele, és az érte kapott összeggel mit szeretnének kezdeni konkrétan. Ez az első tisztázandó dolog, amíg ez nincs meg, addig nem érezzük át az eladási folyamat fontosságát, nincs meg a motiváció, nem hajt az az erő, amire szükség van. 

Az idő nem szorított bennünket (7-8 hónap állt a rendelkezésünkre, hogy pénzt lássunk a lakásból), fel voltam készülve rá, hogy hónapokig tarthat az eladási folyamat, amiben ki kell tartanom majd, és energiát kell belefektetni, illetve a hirdetésekre pénzt kell áldoznom. A célom az volt, hogy a kiemelkedő adottságú lakásunkat, egy kiemelt környéken, maximális funkcionális és esztétikai szintre felhozva a lehető legtöbb pénzt hozzon számunkra, hogy minél tovább juthassunk az épülő házunkkal. Az új lakónak tényleg csak a bőröndjét és a dobozait kellett hoznia, egy szalmaszálat sem kellett keresztbe tennie. Ez a kulcsrakész állapot olyan szintű felárat generálhat, amit azok, akik kényelmesek és az igényüknek is megfelelő az adott ingatlan, megfizetnek érte, mert eléjük tárjuk azt a kívánt végeredményt, amiről mindig is álmodtak!

Amikor működésbe lépett a módszerem


Amikor a fotózással és minden felkészüléssel elkészültünk, meghirdettem a lakást. (Az előkészületek teljes folyamata az első felmerülő gondolattól kb. 2 hónapot vett igénybe.) Másnap reggel már megérkezett az első érdeklődő telefon, aztán aznap délután már az első lakásbemutatót tartottam több érdeklődőnek gyors egymásutánjában. Az ingatlan annyira tetszett, hogy már az első alkalommal az árról beszélgettünk, és az esetleges fizetési ütemezésről. Majd kiugrott a szívem a helyéről, másnap az első érdeklődő visszatért családtagjaival, illetve újabb potenciális érdeklődők is érkeztek. Abban a felfokozott állapotban, a vevők érezték a gyors döntés súlyát, egymásra licitálva megszületett a számomra kedvező ajánlat, amelyet gyors foglaló és szerződéskötés követett. Ilyen sikerre én magam sem számítottam, ugyan tisztában voltam a lakás előnyeivel, a benne rejlő lehetőséggel, az ingatlanfelkészítés és a hatékony ingatlan marketing döbbenetes erejével, mégis villámcsapásként ért ez a pörgő 48 óra. Minden erőfeszítés megérte, minden energia, minden perc, amit kutatásra, takarításra, suvickolásra, dekorálásra szántam, ezen felül a ráköltött összeg 10-20 szorosan megtérült!!!

A Home staging és az ingatlan értékesítési marketing koncepció együttese, kiegészülve a felkészült lakásbemutatással fantasztikusan hatásosnak bizonyult. A felkészített lakásról a tökéletes fotókon túl, egy olyan komplex bemutatkozó anyagot készítettem, amivel máshol nem találkozhattak, a hirdetés és a lakás egyedi honlapjának áttanulmányozása után azonnal látni szerették volna lakást, mert már csak ez a bizonyosság hiányzott, érezni akarták, milyen ott lenni! 
Az első benyomás annyira meghatározó, hogy attól legyen az rossz vagy jó, nehéz szabadulni. Ebben az esetben a célcsoport érdeklődése olyan szinten lett felkeltve, az első benyomás annyira lenyűgöző volt és olyan vonzalmat érzett iránta minden, a megszólítani kívánt célcsoportba tartozó, hogy azonnal látni és érezni szerették volna a valóságban is, amit a hirdetés alapján a lakás és az eladó sugallt.

A későbbiekben kíváncsi voltam, hogy csak szerencsém volt, vagy a lakás eredeti jó adottságai miatt volt ez, vagy valóban az általam megtett lépések eredményeképpen alakult így a folyamat. Szerencsére azóta több ízben bebizonyosodott, hogy ez nemcsak egy egyedi eset volt, hiszen minden ingatlan, amit felkészítenek, sokkal jobb képet mutat, mintha ez elmaradt volna, s így a kívánt eredmény sem maradt el! 

Elindult a saját Home Staging Business-em

 

Ezen felbuzdulva, elindult az ingatlanokkal kapcsolatos vállalkozásom kiegészítve a korábbi lakberendezői tevékenységemet. A környezetemben számos ingatlant próbáltak eladni, azonban vagy nem tudták, hogy hogyan álljanak neki, vagy hónapok óta árulták már a szokásos módszerekkel, ám azok nem vezettek sikerre. Az én példám jól megmutatta, hogy a rengeteg befektetett energia megtérül és ez a fajta hozzáállás az, ami sikerre viszi az ingatlaneladást. Azóta jó néhány hasonlóan sikeres eladás van már a hátam mögött, még tovább fejlesztettem a technikámat, még tovább kutattam az eladásban rejlő lehetőségeket. 

Aki hasonló sikert szeretne elérni, el szeretné adni legértékesebb vagyontárgyát, a lehető leggyorsabban és a lehető legjobb piaci árat elérve, az keressen fel, mert hátha segíthetek, elbeszélgethetünk az ingatlanjában rejlő lehetőségekről, a felkészítés és az eladás mikéntjéről.

E-mail: msp@msp-design.hu

Dr. Somogyi Patrícia vagyok, lakberendezőként a Home Stagingre (ingatlanfelkészítés) specializálódtam, ami a legtöbbször milliókat érő segítség! Segítségemmel az eladandó ingatlan olyan arculatot kap, ami megmutatja a benne rejtőző lehetőséget, hogy ne kelljen a vevők fantáziájára hagyatkozni! Hiszen 100 emberből csupán 4 látja meg a terekben rejlő lehetőséget. Személyem garantálja, hogy az ingatlan eladása 30 napon belül és 10-30%-kal magasabb áron valósulhat meg! MERT INGATLANT ELADNI MÁSKÉPP IS LEHET!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése